Tabán után

2012 Május elsején Keresztes Ildivel a Tabánban játszottunk.
Ildi új zenekart hívott össze és ez volt az első megnyilvánulásunk. Nagyon készültem rá testileg, lelkileg egyaránt és nagyon vártam a napot, mint egy kisgyerek. A próbák is jól teltek, nagyon klassz kis csapat jött össze mint zeneileg, mint emberileg.


És eljött a nap! Sok éve nem volt ilyenben részem, utoljára 90-ben voltam "csak" billentyűs a STEP zenekarban, és most ismét 22 év múltán egy másik zenekarban és nem is akármilyenben...


Ez egy másik típusú feladat. Én kilencvenes évek elején énekesként próbálkozva saját karriert építettem és el is feledkeztem arról, hogy én igazából billentyűs vagyok. Ez ami nekem igazán fekszik. Jó volt átélni ezt a koncertet, hatalmas hálát érzek a szívemben, hogy ott lehettem. Színpadról lenézve az rengeteg ember a völgyben, a dombon, közben dübörgött a zenekar, Ildi pedig fantasztikus énekes. Szinte magamon kívül voltam, de megéltem ami épp van. Vitt a hátán a zene és az energia ami áradt a zenekar és a közönség között. Felemelt ez az érzés és azt szerettem volna, ha sosincs vége. Jó volt hogy ott voltak a barátaim, kollégáim, zenészek, ismerősök és a családom nagy része. Jó volt hogy átélték velem ezt, az életem egyik maghatározó élményét. Bár a tűző nap kicsit felhevített bennünket, folyt a víz az arcunkon, de fantasztikus volt. Örülök, hogy kivártam, és eljött ez is, és megélhettem.

Köszi Ildi, hogy még mindig bíztál bennem és köszi fiuk, Jani, Viktor és Zsolt, hogy ilyen tudás mellet szerény, alázatos zenészek, emberek tudtatok maradni. Valami helyre billent az életemben és ez nagyon jó érzés, izgatottan várom a további próbákat és persze a koncerteket. Nagyon nagy élmény a zongora mögött csak arra figyelni és élvezni a "főhős" energiáját, tudását, együtt lélegezni  a zenekarral.  Azt mondta egy kedves ismerősöm a koncert után, hogy " jó helyen vagy Petikém, dőlj hátra és élvezd!" Valami ilyesmit éreztem én is bár talán kicsit többet, de a hátradőlés nem az én műfajom, viszont élvezem! Készülünk tovább és szeretném megőrizni ezt az érzést, hogy sose múljon el a hála, és az ember mindig tudja értékelni ami épp történik vele, főleg ha az ilyen fantasztikus dolog! KÖSZÖNÖM! :)

nem tudhatjuk...

Nem tudhatjuk és nem is tudjuk. Nem gondolunk rá. Nincs idő figyelni.
Csak rohanunk a semmibe és nem nézünk szét.
Ha kicsit odafigyelnénk, észrevennénk mire is lenne szüksége a másiknak. Néha csak egy jó beszélgetés, néha kicsit több. Nem is gondolkodunk ezeken, ez ma nem divat, nincs rá IDŐ.
Pedig ha a barátok, rokon kicsit gondolnának a másikra, felhívnánk egymást, érdeklődnénk, lehet egy nehéz pillanaton segítenénk át, vagy csak öröme lenne abban a percben. De az is lehet, hogy ezekben a nehéz időkben gyakorlatiasan is segíthetnénk egymást. Mondjuk körbe néznénk, hogy a környezetünk mivel is foglalkozik, mit szolgáltat vagy árul, mit is tud. És ha egymás erőforrásait használnánk máris felpörögne körülöttünk minden anélkül, hogy karakteres változást iktatnánk be életünkbe.
Ha kicsit figyelnénk és nem csak kizárólag magunkkal lennénk elfoglalva talán könnyebben észrevennénk a körülöttünk rejlő lehetőségeket, ami mindenkinek az lehet.
Néhány csoportosulás, gyülekezet erre épül. Mi meg csak címkézzük őket, kritizáljuk, pedig csak ésszerű gondolkodást visznek be egy közösség életében. Nézz körül mit csinál a szomszédod, barátod, rokonod és ha épp arra van szükséged akkor vedd igénybe azt! Persze kibővíthetnénk az Országunkra is. Ha Magyar termékeket vásárolnánk, saját gazdaságunk erősödne és nem egy idegen ország kasszáját tömnénk tele. Van esélyünk, csak kicsit gondolkodni kellene, és figyelni és persze egy csipetnyi empátia sem ártana. Figyeljünk és segítsünk egymáson! HAJRÁ!

Élet-áramlás

amikor egy autó elkezd előzni az úton, akkor lelépek a gázról, hogy hamarabb sikerüljön az előzés. ha időben észreveszem, hogy egy gyalogos át szeretne kelni a zebrán, akkor megállok és hagyom, hogy átkeljen. Ha észreveszem, hogy egy autó indexel mert sávot akar változtatni, vagy ki akar hajtani elém, akkor kicsit lassítok és jelzem, hogy elengedem. ilyenkor azt érzem, hogy az élet, az energia megfelelően áramlik. persze nem mindig és mindenkinél tapasztalom ezt. Vannak akik akasztják és van akik görgetik az  élet energia-kerekét. Ha segíted a dolgok áramlását akkor az az energia persze vissza hat rád és gördülékenyebb lesz az életed. ha ezt felfedezed akkor egyszerűbben tudod magad navigálni a hétköznapokban. Persze nem szabad túlzásokba esni. Nem szabad csak másra figyelni, itt is fontos a megfelelő arány és a jó ritmusérzék. Figyeljünk magunkra de vegyük észre a körülöttünk zajló világban a felénk érkező jeleket. Ahol tudunk ott segítsük az áramlást, nem nagy dolog megéri és persze nem csak az autóvezetésre gondolok.

gondolatok szerda este...

nagy kérdés, hogy akarok-e egy olyan országban élni, ahol főműsoridőben primitív embereket nézhetek a televízióban, akik rendkívül egyszerű eszközökkel kommunikálnak egymással érdektelen dolgokról. ahol a a médiában megpróbálják nekem bebizonyítani, hogy a magyar zenére nincs igény, hogy nyakon öntenek bennünket mindenféle média-szutyival és ez még ránk is, nézőre van fogva, hogy ez lenne igényünk. Hiába próbálom megérteni de sehogy sem sikerül megemésztenem, hogy ezek a nézhetetlen kultúrszennyek, ahol őrült sztárok alázzák egymást, tényleg nagyobb érdeklődésre tesznek szert, mint a példa kedvéért, egy-egy koncert vagy zenei műsor. na nem kívánom hogy az én koncertem legyen, nem, nem innen fúj a szél. van elég tehetségünk akikről persze nem hallunk, és nem is tudjuk mi van velük, de nem celebeskednek, vagyis nem tolják le a gatyájukat egy kis alamizsnáért. Nem azzal van a baj, hogy van ilyen is, inkább az a baj, hogy más nincs, vagyis egy jó koncert, egy pop műsor, egy nézhető film, stb.
persze ebben az országban épp nem ez a legnagyobb probléma, bár ha belegondolok, hogy mi lesz azokból a fiatalokból, akik ezeken a csatornákon, kulturálódnak, vagyis innen gyűjtenek mintákat, tapasztalatokat, akkor nincsenek jó előérzeteim. Pedig nekik kéne ezt a mostani világot alapjaiban megváltoztatni. Jelenleg épp az derül ki, hogy az új vezér nem hozta meg a csodát. Viszont új demokráciát teremtünk és megtanítjuk Európát, hogyan is kell ezt profin csinálni. Nehogy már a demokráciát régebben művelők mondják, meg hogyan kell ezt csinálni, hogyan kell egy jó médiatörvényt megalkotni, mi demokratikus és mi nem. Majd mi tudjuk! Nem ? DE!! persze én várok és figyelek és örülök, hogy megállítjuk a mocskot a médiába, és majd szépen beszélünk és jó műsorok lesznek, és lesz koncert meg sok sok romantikus film és kisebbségi műsor meg ilyenek. Mint a Macskafogó első részének végén amikor a macskák átmennek a gépezeten  és békés, vidám és felettébb kedvesek lesznek. jó lenne már egy ilyen változás nálunk, egy "Magyarfogó" amin az egész megkeseredett, szerencsétlen magyar népet átküldenénk, hogy aztán együtt fogjunk néhány lepkét és boldogan éljünk míg meg nem halunk...

részlet egy elkezdett könyvből...

A csendes kezdet

Győrben születtem 1965 januárjában, épp belecsúszva a vízöntő biztatónak tűnő csillagjegyébe. Egy becsületes, jóravaló család második gyermekeként kerültem be az amúgy igen népes családba, legalábbis, ami az egy lakáson belüli lakók számát illeti. Egy belvárosi polgári lakásban éltünk a sétáló utca közepén. Igaz csak egy nővérem van de velünk laktak még Anyai Nagyszüleim, Dédapám, és a Nagybátyám, aki a cselédszobában húzódott meg szerényen. Igazából a gyermekorom elég eseménytelenül telt de legalábbis kevés az emlékem. Talán az egyik legemlékezetesebb történet az, hogy nem voltam még három éves, amikor a Szabadság hegyre kerültem allergikus légcsőhurut miatt, ami annyit jelentett hogy a nagy köhögés mellé fulladás párosult és ebben a küszködésben annyira kifáradtam hogy a lépcsőn sem tudtam felmenni a harmadikra, mert hogy ott laktunk. A szanatóriumba két és félhónapot töltöttem, és nem éppen a legszebb emlékeket őrzöm ebből az időből. Akkor még a vas fegyelemben hittek az orvosok és az ápolók ezért amikor szüleimmel a kórház ajtajához értünk némi adminisztráció után kikaptak anyám kezéből, hideg vízzel lezuhanyoztak és beraktak egy rácsos ágyba, amiből csak nagy ritkán jöhettem ki. Szüleimet nem jöhettek elbúcsúzni, ne nyavalyogjon az a gyerek. Keveset látogattak mert Győrből nehézkes volt a feljutás, akkoriban még autónk sem volt. Féltem és nem szerettem a kórházi szagokat és a teát. Ezek után sok éven át távol is tartottam magam ezektől. Aztán ennek a megpróbáltatásnak is vége lett, haza kerültem nagy nagy örömömre. Nem találtak semmit de azt tanácsolták legyen új ágyam, ágyneműm, hátha. Nem jött be, kb. 15 évesen egyszer csak kinőttem mint a kedvenc felsőmet. Aztán itt sokáig semmi konkrét élmény talán csak annyi, hogy akkora nagynak láttam abban az időben a nappalit, igaz tudtam körbe körbe bringázni miközben a dédapám olvasta a napi sajtót. Emlékszem egyedül jártam óvodába mert az ablakunkból szinte el lehetett látni odáig, így szemmel tudtak tartani az otthoniak míg odaérek. Boldog és vidám korszakra emlékezem. Nagy volt a család és ha összejöttek apám testvérei és egy csomó gyerek a nagyszüleimnél, akkor ott nagy volt a vidámság, és a gyermek kacaj beszínezte az égboltot. Sok sok mosolygós és békés szép emberre emlékszem. Jó erre az időszakra visszagondolni, béke és boldogság illata lengi körül a halvány emlékeket.

Iskolai évek

Aztán eljött az iskola ideje. Zenei általánosba kezdtem járni, ahová már Ági, a nálam négy évvel idősebb nővérem is járt. Ő már zongorázott és ez nekem is tetszett, sokat ültem mellette hallgattam és néha klimpíroztam egy kicsit.. Ének tanárnőm hamar meghallotta erősnek tűnő ám hihetetlen magas hangomat. Az énekórákon nagyon hangosan énekeltem, persze csak hogy vicces legyek és bosszantsam a tanárt, de ebből az lett, hogy benevezett egy népdaléneklési versenyre. Az országos döntőben szinte egyetlen fiúként aztán harmadik lettem, ami jó eredménynek tűnt és egyenes út vezetett az iskola énekkarában. A zongora tanulásomat is itt kezdtem bár Cica néni, aki a zongora tanárom volt, nem igazán gondolt tehetségesnek, és mindig hangot is adott ennek, javasolta szüleimnek hogy semmi képen ne zenei pályában gondolkodjanak velem kapcsolatban. Az is volt a gond, hogy nem szerettem kottát olvasni, ezért gyorsan megtanultam a darabot, majd hozzá is tettem a magamét, kicsit másképpen is játszottam, ahogy nekem tetszett. Hamar rátaláltam a könnyűzenére is és Omegától, LGT-n át egészen Vangelis dalokig leszedtem amit tudtam és boldogan játszottam otthon de ez mindig jól jött egy házibulin is. Nyolcadik előtt abbahagytam a zongora tanulást és egy váratlan húzással gépipari szakközépiskolában kötöttem ki. Még magam számára se teljesen világos ez hogy történt, de mivel a zongora nem ment úgy ahogy elvárták és nem is voltam valami jó tanuló, oda kellet mennem, ahol volt ismerősünk és biztos volt a felvétel. Anyukám fodrász volt, és kézenfekvő volt hogy szól az egyik vendégének, aki történetesen a gépipari igazgatóhelyettese volt, hogy segítse pályámat. Na valahogy így lettem, esztergályos, marós, köszörűs és fúrós tanuló. Szinte egyiket sem tudom pontosan kimondani hiszen gyerekkori beszédhibám, ami egy enyhe raccsolás, ezt nem teszi lehetővé. Mondjuk egy ilyen gótikus szájpadlással ez nem nagy kunct, főleg ha párosul egy kis prognát harapással. Na mindegy kikötöttem egy fiú osztályban, ami elég fura volt a zenei általános után, mert ott nagyon sok csaj között mozogtunk mi fiuk, illetve szinte tornából felmentett volt mindenki, mert senki nem vette komolyan a tornaórákat. Na most itt volt egy fiú osztály, szinte mindenki sportoló vagy legalábbis nagyon sokan. Én meg nem szeretek utolsó lenni, na volt mit behozni. Ekkor még egy kör futás is nehezemre esett. Ekkor kezdtem el sportolni, edzeni, futni, stb. Valahogy felzárkóztam sport terén is, és osztálytitkár lettem az amúgy rettenetes magatartásáról elhíresült osztályunknak. Ebben az időszakban kerültem életem első igazi zenekarába a Citrom együttesbe."

Mi lesz Veled, Magyar Zene?

a minap a magyar 1-en néztem egy kellemes kis műsort Palcsó Brigivel, aki egyébként kellemes üde folt a média karcos égboltján. Talán Főtér a címe a műsornak és magyarországi helyeket ajánlanak, ahova érdemes ellátogatni. Szeretem ezt a műsort mert azon kevés nézhető műsorok egyike, ami tényleg ad valami pluszt. Kellemes helyeket mutat be, helyi érdekességekkel, kézművesekkel, kiállításokkal, házakkal és még sorolhatnám. Egy tényleg jó Magyar műsor Magyarországról, főként Magyaroknak a Magyar televizióban. De valami zavart a műsorban. A Zene. A fantasztikus Magyar tájakat szépen fotózták viszont egymást érték az aláfestésként szolgáló külföldi slágerek. Nem értettem. Hiszen van elég magyar zenészünk, zenénk, és a jogdíj sem olcsóbb ha külföldi zene szól. Tényleg ennyire nem vesszük észre mi van? ennyire hülyék lennénk? vagy csak eszünkbe sem jut? szomorú ami itt történik. rádió és tévé szinten egyaránt. Vannak országok ahol nem kell médiatörvény ahhoz hogy szóljon a saját ország zenéje, azon a nyelven, azoknak akik ott élnek. Csak nálunk van ilyen faramuci helyzet. A tévék és rádiók egy része külföldi kézben van, ők nagy ívben szarják le a magyar kultúra ezen részét. Igen, tisztel barátaim a könnyűzene is a kultúra része csak néha elfeledkezünk róla. Ha meg kell segíteni valakit és fel kell ajánlani valamit az első, hogy zenekarokat hívnak, hogy játszanak ingyen és a bevétel megy a károsultaknak. Idén 600 fesztivál volt itthon és mindenütt a csalogató műsor a zene, a zenekarok. Mégis a rádiók, tévék tojnak rá és húzzák a szájukat ha magyar zenét kell játszani. Lett nekünk egy Magyar Zene napja, ami üdvözítő de kevés. Nem egy napra volna szükség, hanem sokra. És sok olyan emberre, aki gondolkodik és kiáll azért ami fontos mindannyiunknak. Szerintem nincs még egy ilyen ország, ahol ez így lenne és ekkora közöny lenne a médiák részéről, akik átmenetileg elvannak a celebekkel meg a friss tehetségekkel. Egy darabig. Ha ez így megy tovább nem lesz mit játszani, mire odafigyelni, min szórakozni vagy táncolni. Nem kéne sok csak egy kicsi, hogy tegyünk valamit a Magyar zenéért, hogy a szerkesztők kicsit gondolkodjanak, hogy ha van érdekképviselet, akkor az keményen álljon ki értünk, hogy fennmaradjon a zenénk, hogy legyen miért lelkesednie és tanulnia a sok fiatal tehetségnek. És persze szóljon sok-sok magyar dal a rádiókban mindennap, és legyen zenei műsor a tévékbe is ahol magyar zenéé lehetne a főszerep. Szerintem az emberek szeretnék ha több hazai zene szólna mindenütt. A Magyar emberek a Magyar zenét választják!!

Mega-szar

amikor elkezdtem naplót írni, akkor még meg volt az az illúzióm, hogy többnyire pozitív dolgokat írok majd, de mára már világos, hogy ez lesz a verbális bokszzsákom. Szomorú lettem, mikor meghallgattam az új csillagdalt. Na nem csak azért mert szerintem az eddigi leggyengébb dalról beszélünk hanem mert a drága zenei producer úr, nem talált itthon megfelelő szerzőt és nagy szorgosan importáltak svéd barátainktól egy közepesnél gyengébb En Vouge koppintást. A szép az, hogy az érintett producer úr azért volt olyan szíves és megírta a dal szövegét, mert áldozatokra képes szövegíró hírében áll. Némi adalék, hogy én indultam ezen a zenei pályázaton amit kiírtak a csillagdalra. Most mondhatjátok, hogy savanyú szőlő, de így az is. Beküldtem két dalt, egyet a címdalra egyet a búcsúdalra. Elégedett voltam a dalokkal, jól megrágtam őket és szerintem jól rá is éreztem, Szabó Ági jó szövegeket írt ezekre is, és azt hittem értem a feladatot. Aztán kaptam egy levelet, hogy nem nyert senki mert nem olyanok a beérkezett pályaművek amilyenekre ők gondoltak. Igaz ezt se a kiírásban sem ebben a második levélben nem írták meg, mire is gondolnak. Azt viszont írták, hogy még egy kör lenne a címdalra és majd a zenei producer úr felhív mindenkit személyesen és elmondja mit is volna a feladat. Az nem volt benne mikor fog felhívni de az igen, hogy mi a leadási határidő. Aztán eltelt vagy két hét már csak néhány nap volt hátra a határidő lejártáig, amikor engem érhetett az a szerencse, hogy az úr felhívott. Azt mondta nem ilyen magyaros vacak slágerekre van szükség amiket írtunk, hanem írjunk világslágert minimum, és erre volt akár két-három napom. Nem tudom a többi zeneszerzőt mikor hívták de mindenesetre jólesett a bizalom, hogy rólam feltételezte, hogy nekem egy éjszaka is elég akár, és azt javasolta, hogy dobjak össze valamit. Nem dobtam mert el voltam foglalva mással és azt gondoltam ez nem az a feladat amit kiránt az ember a gatyájából csak úgy. A határidőt pedig be kell tartani. Szóval nem adtam be új dalt. Nem is jött több levél viszont eltelt sok sok hét amíg aztán végül, nagy nehezen ezt a dalt kiválasztotta a stáb amit hallhattunk. Gratulálok! ismét egy kis tökönrúgás az amúgy is megtépázott hazai szerzőknek. Csak így tovább Tamás bácsi!