Szívharcos

Szoktuk mondani, hogy valaki szívember. Eddig nem is néztem ennek a jelzőnek a mélyére . Mindamellett hogy magamat is ide soroltam, azt gondoltam hogy ez annyi, hogy az adott illető jószívű, sok szeretet ad, figyel másokra, stb. De most átértelmeztem. Szerintem van ez a típus ez a szívember meg a agyember a racionális, aki szépen elmével, okosan, ügyesen levezényeli egész életét, anyagi, fizikai dolgok inspirálják és megy előre fokozatosan. Aztán itt van ez  a szívember. Csak is érzelmi döntésekre képes és csak érzelmi dolgok motiválják. A legnagyobb ellentmondás az életében, hogy persze ő is megpróbál racionális döntéseket hozni de csak ideig óráig tudja aztán működtetni mert a szíve nem engedi. Harcol minden ellen ami nem jó neki, ami nem szívügy, ami nem igazán érzelmi alapú. És így lesz szívharcos mert a szív megharcol mindenért. Addig tol vagy gátol amíg helyes útra nem tér a szívember. Azért ez kemény!

Na persze van ennek jó oldala is, pl. az, hogy olyan érzelmeket képes megélni amit az agyember csak könyvben olvas vagy filmen lát és rendszerint meg is mosolyogja! Szóval nagyon tud lelkesedni és szeretni és szenvedélyes és imád és ha szerethet és szeretve van átmegy  a falon. Igaz ez munkára, kapcsolatra, barátságra, családra, mindenre. De ha elakad vagy üresség lép az életében, akkor csak tántorog, topog egy helyben, próbál ugyan ésszerűen létezni de annyira nehezére esik mintha mázsás sulyok lennénk ráaggatva és vonszolja mindezt előre, és ez kb. úgy fest mintha egy mozgólépcsőn rossz irányba közlekedne. Pedig a megoldás egyszerű. Hagyni kellene a szívet dönteni, hagyni hogy a szív irányítsa, vigye arra amerre vágyik. Olyan feladatokat kell vállalni ami megdobogtatja a kicsikét, és olyan emberi kapcsolatokat kell ápolni ami szintén ezt erősíti. Nem mindegy hogy valamit szívesen csinálunk vagy szívunk. De néha az életben a döntés nem ilyen egyszerű mert a társadalmi minták, álomnak hitt vágyak terelgetnek,  és megakarunk mi mindennek felelni. De egyszerűen nem megy. És nem értjük, csak küzdünk, mert anyáink is megmondták a barátaink életén is ezt látjuk, hát akkor az a jó amit mondanak, látunk és nem az amit érzünk, vagy amerre húz a szívünk.

Pedig a szívharcos útja ki van jelölve. Csak hallgatnia kell a dobbanásokat, és ha meghalljuk akkor tudni fogjuk merre kell tovább haladnunk, merre van utunk...

Sokáig arra gyanakodtam valami probléma van velem, és bevallom mások is erre tippeltek. Nos lehet őket meggyőzni nem tudom de magamat legalább megpróbáltam és szívesen tettem, mert szívügyem... :)


http://www.youtube.com/watch?v=NIzyirk5tVc