Keresés ebben a blogban

2010. szeptember 26., vasárnap

Mega-szar

amikor elkezdtem naplót írni, akkor még meg volt az az illúzióm, hogy többnyire pozitív dolgokat írok majd, de mára már világos, hogy ez lesz a verbális bokszzsákom. Szomorú lettem, mikor meghallgattam az új csillagdalt. Na nem csak azért mert szerintem az eddigi leggyengébb dalról beszélünk hanem mert a drága zenei producer úr, nem talált itthon megfelelő szerzőt és nagy szorgosan importáltak svéd barátainktól egy közepesnél gyengébb En Vouge koppintást. A szép az, hogy az érintett producer úr azért volt olyan szíves és megírta a dal szövegét, mert áldozatokra képes szövegíró hírében áll. Némi adalék, hogy én indultam ezen a zenei pályázaton amit kiírtak a csillagdalra. Most mondhatjátok, hogy savanyú szőlő, de így az is. Beküldtem két dalt, egyet a címdalra egyet a búcsúdalra. Elégedett voltam a dalokkal, jól megrágtam őket és szerintem jól rá is éreztem, Szabó Ági jó szövegeket írt ezekre is, és azt hittem értem a feladatot. Aztán kaptam egy levelet, hogy nem nyert senki mert nem olyanok a beérkezett pályaművek amilyenekre ők gondoltak. Igaz ezt se a kiírásban sem ebben a második levélben nem írták meg, mire is gondolnak. Azt viszont írták, hogy még egy kör lenne a címdalra és majd a zenei producer úr felhív mindenkit személyesen és elmondja mit is volna a feladat. Az nem volt benne mikor fog felhívni de az igen, hogy mi a leadási határidő. Aztán eltelt vagy két hét már csak néhány nap volt hátra a határidő lejártáig, amikor engem érhetett az a szerencse, hogy az úr felhívott. Azt mondta nem ilyen magyaros vacak slágerekre van szükség amiket írtunk, hanem írjunk világslágert minimum, és erre volt akár két-három napom. Nem tudom a többi zeneszerzőt mikor hívták de mindenesetre jólesett a bizalom, hogy rólam feltételezte, hogy nekem egy éjszaka is elég akár, és azt javasolta, hogy dobjak össze valamit. Nem dobtam mert el voltam foglalva mással és azt gondoltam ez nem az a feladat amit kiránt az ember a gatyájából csak úgy. A határidőt pedig be kell tartani. Szóval nem adtam be új dalt. Nem is jött több levél viszont eltelt sok sok hét amíg aztán végül, nagy nehezen ezt a dalt kiválasztotta a stáb amit hallhattunk. Gratulálok! ismét egy kis tökönrúgás az amúgy is megtépázott hazai szerzőknek. Csak így tovább Tamás bácsi!

3 megjegyzés:

  1. az a dal tényleg katasztrófa volt..

    VálaszTörlés
  2. Én egyszer hallgattam meg a dalt,és nagyon nem tetszik.... :(
    De elszomorító,hogy hol élünk...,hogy a sok tehetséges szövegíró munkáját egyszerűen semmibe veszik,de még szerencse,hogy vannak emberek,akik az igényes magyar zenét szeretik.
    Nekem semmi bajom nem lenne a Megasztárral,ha a magyar zenéről szólna,és szerintem sokall jobb lenne ha olykor értenénk is miről énekelnek.
    Azt gondolom,sokall jobban átjönne az énekes előadása,mint egy külföldi dalnak.

    VálaszTörlés
  3. Ebben az országban a legtöbb ember lop. Persze tisztelet a kivételnek! Én még nem igazán találtam olyan zenekart, együttest, énekest, előadót, akinek/aminek nem lenne külföldi előzménye. Lehet az Döglény Zoli, Hooligans vagy bármilyen más popzene, de sorolhatnám ide a Tankcsapdát is. Most legutóbb Wolf Kati új, körberajongott dala. Egy az egyben nyúlás. Befolyás, vagy ihlet merítés a nagyoktól? Nem! Ez már túllép azon szerintem.
    Az pedig még inkább szánalmas, hogy rock zene, mint olyan, megszűnt itthon létezni. Miért? Mert nem eladható, nem kompatibilis a mai rádiózással. Nem mászik azonnal a füledbe. Itthon egy rock zenekar újabban szponzoros gagyi cuccokban jár, és nyálzenét játszik. Persze a tetkó ott figyel.
    Tudom, hogy most itt a pop zene a téma, de abban sem látok előrelépést. Akiket itthon zenésznek tartok, sehol nincsenek a köztudatban. Elszomorító!
    Bár... mindenfelé ez van. Ma már nem az vezet műsort aki szépen beszél és értelmes, hanem aki levetkőzik a "pléhbojnak", valakinek a valakije, vagy éppen egy gazdag üzletember aktuális "szupermodell" nője.
    Még jó, hogy 1 éve elpakoltam a tv-met.

    VálaszTörlés