Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 4., péntek

Minták ≠1


Nevelhetjük a gyerekeinket okosan, ügyesen, tapasztalatból, jó tanácsokat megfogadva, vagy akár csak ösztönösen de egy biztos a gyermek, a fiatal fejlődésére legjobban a minták hatnak. Jók és rosszak persze egyforma erősen. Hiába tiltjuk a telefonozást, vagy rájuk förmedünk, hogy ne nyomkodd már annyit kisfiam, ha mis ezt tesszük és ezt látja tapasztalja. de igaz ez sok mindenre. az együttérzésre, aszociális érzékenységre, faji hozzáállásra, káromkodásra magyarán szólva mindenre. Most elmondok egy történetet az életemből ami számomra sokat jelent. 

1985 öt írunk. Én épp katona vagyok Győrben. Határőrség, BM zenekar, mellette vezetékes katona. Együtt vonultunk a zenekarra, a Citrom tagjaival, Dókával, és Boros Csabával. Sokat kijárhattunk, próbálni, fellépni, fesztiválokra, rádiófelvételekre stb. Jó pár éve nyomtuk már és szép sikereket értünk el addigra a bandával. Ekkor egy Vermona orgonán és egy Casio “tolltartón” játszottam. És ekkor megérkezett a győri hangszerboltba, Robi bácsihoz, egy Yamaha DX7es. Ez akkor a hangszer piacon maga volt a forradalom. Minden klipben ilyet láttunk a külföldi bandáknál. igazi profi darab. Nos ekkor én hazamentem és elmeséltem a szüleimnek hogy mit találtam. A történethez hozzá tartozik hogy nem voltunk gazdagok, egyszerű életet éltünk és ekkor talán épp 10 éve gyűjtöttek a szüleim egy Skodára. ami kb 70 ezer Forint volt akkor. Pont mint a DX7. Szóval elővezettem otthon hogy ez milyen jó lenne nekem és milyen fantasztikus darab ez. Egy nap gondolkodási időt kértek. Másnap megvettük. Maradt a Trabant és még jó pár évig spóroltak a Daciara. Én kaptam egy profi munkaeszközt az álmaim, célom megvalósításához. Leszerelés után Pestre költöztem és ezzel a hangszerrel kerülhettem be a Step zenekarba, illetve dolgozhattam lemezeken, és Modern Talking is tőlem bérelte amikor itt koncerteztek. Szóval megalapozták az életem ezzel a döntéssel, segítséggel.

Sok sok évvel később az akkor 16 éves Liza lányom azt találta ki, hogy cserediákkén Amerikában szeretne tanulni. Az Anyukája nem nagyon volt boldog ettől és pénze sem volt rá. Ekkor elmondta nekem Liza a tervét. Gondolkodni kezdtem mit tegyek és eszembe jutott az én történetem. Ekkor a megtakarított pénzem pont annyi volt, mint amennyibe került ez az egy év. 1,5 millió Forint. Aludtam rá egyet és aztán igent mondtam és elmeséltem az én  történetemet hozzá. Akkor még nem tudtuk de azóta bebizonyosodott, hogy jó döntés volt, hisz Liza azóta is nemzetközi környezetben dolgozik és sok sok évig volt önkéntes egy ilyen cserediák szervezetnél. A nyelv ésa kapcsolatok meghatározták az életét és Liliét is, aki szintén cserediák lett pár évre rá Portugáliában. Igaz ekkor már az autómat cseréltem egy olcsóbbra, hogy Ő is ki tudjon menni. Neki is meghatározta az életét, Ő is önkéntesként dolgozott sokáig és meghatározta az életét a nyelvtanulás, és az integrálódás elsajátítása. 

Szerintem nem feltétlenül lakást, autót, vagy pénzt kell a gyerekeinknek adni, persze az sem rossz, de nem mindig az a segítség, hanem a lehetőség az eszköz, na és a minta, amit mutatunk! :)