Keresés ebben a blogban

2013. augusztus 5., hétfő

A Haragtól a Háláig

Napi gondalt-fröccs...

Mostanában többször előjött ez a téma beszélgetéseim során és gondoltam írok róla néhány gondolatot. Sok esetben amikor nagyon haragszunk valakire, akkor gondoljunk arra, hogy mindig hordoz ez az állapot, egy felismerés lehetőségét. Felismerést, megismerést magunkkal kapcsolatosan. Minél jobban bánt amit a másiktól kapunk, annál jobban zavar ez a valami magunkba. Persze ezt nagyon nehezen ismerjük be. Nehéz eddig eljutni, mert érzelmileg ki kell jönni a szituációból és meg kell próbálni felülről rálátni a problémára. Rá kell jönni mi is az ami ennyire zavar bennünket. És akkor kiben is?

Volt pár éve egy vállalkozás amihez kellett nekem partner, mert egyedül nem volt megvalósítható. Egy gyerekkori barátomat hívtam segítségül, hogy szálljon be, mert neki volt tőkéje és üzletszervezési tapasztalata, nekem meg volt a nagy ötletem. Kellet még egy harmadik fél is aki ebben a vállalkozásban az adattovábbítást nyújtotta, mert ezt egyikünk sem tudta. Az én barátomat előre toltam és küldtem tárgyalni. Tárgyalt az én nevemben is. Később kiderült főleg a saját érdekeit nézte üzletileg a saját pozíciójáért harcolt. Mire felfigyeltem erre én már messze nem voltam olyan helyzetben mint, amilyenben szerettem volna lenni. Ez engem bántott, haragudtam a barátomra és rányomta a bélyegét ez a helyzet az együttműködésünkre. Nem olyan soká el is váltak útjaink. Nem beszéltünk majd egy évig. Amikor eszembe jutott ez a dolog akkor sokáig azt gondoltam, hogy ez a barátom megrövidített, önző volt és elvett tőlem valamit. Aztán ahogy telt-múlt az idő és érzelmileg már nem voltam benne ebbe a kellemetlen helyzetben akkor kezdtem kívülről megvizsgálni mi is történt valójában. Jól körbejártam az egészet mindenkinek az oldaláról és lám egyszer csak felbukkant a megoldás. Én voltam az aki nem állt ki magáért, nem fogalmaztam meg magamnak sem, mit is szeretnék, mennyit szeretnék érni, mit várok ettől az egésztől. Nem fogalmaztam meg magamnak sem és nem mondtam el a barátomnak sem. Elvártam, hogy találja ki ő. Találja ki mit gondolok, mit szeretnék úgy, hogy ezt még én sem tudom. Valami mögé bújtam, hogy ne kelljen ezzel szembenéznem ne kelljen magamat megmérnem. Amikor ezt felismertem, nagy hálát éreztem. Jó volt hogy megismerhettem valamit magammal kapcsolatosan. És tudtam ezt csak így tanulhattam meg. Fel is hívtam a barátomat és találkoztunk, megbeszéltük, hogy mindkettőnknek volt dolga ezzel, mindenki tapasztalta amit kellet neki.

Sokszor nem ott keressük a  problémát ahol van. Pedig jó dolog felfedezni magunkat, mélyen elterülő félelmeinket. Ez az életfeladat, felismerni megoldani, fejlődni és előre lépkedni. Azt gondolom, hogy amikor haragszunk, kikelünk magunkból, kiabálunk, méltatlankodunk, hisztizünk, sírunk és sajnáljuk magunkat, hogy az élet vagy XY milyen igazságtalan velünk, akkor igazából magunkkal ordibálunk. Ilyenkor próbáljunk elcsendesedni és elkezdeni jobban leszedni annak a bizonyos "hagymának" a rétegeit és átgondolni mi húzódhat valójában a dolgok mögött. Próbáljuk a helyzetet kívülről látni. Persze ehhez néha sok idő kell. De ha eljön ez a pillanat, akkor érezzük át a hálát, hogy ez a valaki vagy ez a helyzet hozzá segített ahhoz hogy jobban megismerjük magunkat, illetve ezt ez egészet, amiben vagyunk. És hívjuk fel azt a valakit és igyunk vele egy kávét és ha nem is mondjuk el neki mit adott nekünk, akkor legalább egy gesztussal oldjuk fel Őt is ez alól a teher alól, amit valószínű ő is cipel azóta. A Haragtól a Háláig egy csodálatos folyamat. Figyeljetek!

A szeretet táncoljon bennetek! :)