Sokakkal találkozom mostanság és beszélgetünk és közben azt tapasztalom, hogy egyre több a zavarodott kicsit kóválygó ember, aki téblábol az életében és nem érti a dolgokat, amik történnek vele. Olyan ez mintha átléptünk volna egy láthatatlan kapun és megérkeztünk volna az élet elvarázsolt kastélyába. Furán nézünk magunk köré, mert a helyszín és a szereplők szinte ugyanazok, mégis az érzéseink, a rálátásunk a reakcióink megváltoztak. Hiába próbáljuk a régi jól bevált technikákat, fortélyokat, praktikákat bedobni nem működik valahogy...
Hát igen átléptünk valahova, és ki tudja hova de egy biztos ma minden más. És van egy érzésem nem tudunk visszamenni azon a bizonyos ajtón. Volt egy lehetőség átlépni, majd ezután bezáródott. És vár ránk valami új, valami ismeretlen, amitől kicsit félünk. Izgalmas de félelmeket szül, sokszor kiborulunk, mert nem tudunk vele mit kezdeni. De azt hiszem a sors mindig bennünket szolgál. Fejlődésünket akarja és olyan helyzeteket, feladatokat tesz utunkba, ami által megtanuljuk, megtapasztaljuk azokat. Ha hagyjuk hogy áramoljon velünk az élet, akkor eggyel könnyebb lehet. Ha nem ismerjük fel a változás lényegét, és nem fogadjuk el tényét akkor csak rohangálunk fel és alá, faltól falig, még nem koppanunk egy nagyot és az élet eközben csak lohol utánunk, jól bekészített kis csomagunkkal, csak nem ér utol.
Ha megállunk kicsit és megpihenünk, figyelünk az útjelző táblákra, elfogadjuk, hogy ami épp történik velünk az minket szolgál, még akkor is ha a jelenlegi helyzetünk nehéznek vagy akár kilátástalannak tűnik, akkor pont olyan dolgok fognak történni velünk amik a legjobbak nekünk. Persze nem azt mondom, hogy ne gondolkodjunk, ne tervezzünk, de igen, csak ne akarjuk az életet, hanem éljük meg minden pillanatát. Akármi van épp az éltünkben hozzuk ki belőle a legjobbat. Legyünk tudatosak és fogadjuk el az élet szabályát miszerint minden okkal van és mindennek következménye van. Jónak és rossznak is.
Bármi történik velünk ebben a pillanatban fogadjuk el ahogy van, mert ezen már változtatni nem tudunk. De a jövőnket azért befolyásolni tudjuk hozzáállásunkkal, gondolatainkkal, tetteinkkel. A világ felgyorsult de az áhított változás, pozitív jövő csak lassan alakul ki, miközben csak kattintunk egyet okos telefonunk legfrissebb applikációján és máris előttünk a megoldás. Az élettől is ezt várjuk, és megvagyunk sértődve ha nem úgy van azonnal valami amit akarunk épp.
De az élet másképp működik a teremtés mindig születőben van, de kis idő kell neki. hogy a szinkronicitás ezt a hatalmas és bonyolult rendszert, az Univerzumot olyan irányba mozdítsa, hogy azok a szereplők, történések egyszer csak összeérjenek. Nehezen éljük meg, hogy semmi sem a miénk, mindent csak kölcsönben kapunk az életben, pénzt, lehetőségeket, kapcsolatot, bármit. Üres kézzel érkezünk és üres kézzel távozunk.
Legyünk hát türelmesek és higgyük el hogy rendeződik minden és épp ez zajlik most. Addig meg nem tudunk mást tenni mint éljük meg a pillanatot, csodálkozzunk rá az élet mindennapi szépségeire, becsüljük meg szeretteinket, barátainkat. mondjuk gyerekeinknek hogy szeretjük őket, legyünk hálásak egy mosolyért és egy jó szóért vagy csak egy kellemes pillantásért. Segítsünk ahol tudunk, legyünk hálásak minden nap egy kicsit.
Persze ez csak egy vélemény, nem mondom hogy tuti így van, sőt ne hidd el, de ha már sokat szenvedtél, esetleg próbáld ki! :)
Ennyit futottam ma. Van akinek sok van akinek kevés, nekem általában elég. És nem csak fizikailag, hanem ilyenkor a gondolatok rendeződnek bennem. Futás közben ahogy rázkódnak odabent, valahogy rostálódnak, mint egy közepes lyukú szitán. A kevésbé fontos gondolatok, átszöknek a kis résen a fontosabb, értékes gondolatok kikerekednek, értelmet nyernek. Mindig jön valami aminek lehet örülni.
