20 óra egy buszban sok mindent megmutat azokról, akik együtt vannak ott összezárva, igaz többnyire szabad akaratukból. A hétvégén Erdélybe mentünk játszani a zenekarral és nem terveztük túl az ott létet, így hát egyik nap mentünk, másik nap jöttünk. Persze az élmények hihetetlen tárháza felvillant minden percben míg ott voltunk így megállapítottuk, hogy legközelebb nem így lesz, több napra megyünk.
Hajnali hatkor indultunk, ami már eleve azt feltételezi hogy 5 előtt kelni kell, egy kis fürdés, kávé, pakolás és indulás. Sikerült két órát is rosszul beállítani, de köszönhetően a jól működő belső órámnak, időben keltünk. és tényleg az elengedhetetlen kávé, zuhany, ilyenkor még többet dob a kábult reggelen. Előző eset bekészítettünk néhány szendvicset az útra így reggel ezzel már nem bajlódtunk. Aztán irány a találka hely. Zenésztársaim kis résre nyitott szemeken keresztül lestek rám a félhomályban, de még így is fel lehetett fedezni az öröm apró mosolyát. Hisz így vagyunk mi, sokat megélt, tapasztalatokkal teli zenészek, akik már olyan sok mindent megéltünk, hogy tudjuk értékelni ha valami nagyon kerek és a jó vágású front vonalon túl még tartalom is szorul a találkozásainkba. Egyformán tiszteljük egymást, mint emberileg mint szakmailag. Nincsenek alá vagy fölé rendelt szerepek csak egy egység van, amiben mindenkinek meg van a maga szerepe és ebben jó létezni. Vágyunk is erre az érzésre rendesen, el bírnánk viselni belőle többet is, szoktuk mondogatni egymásnak. Na ez nem jár állampolgári jogon, kellett nekünk ehhez az a "pár" év, ami szépen megkarcolt mindenkit és alázattá sodorta azt, ami már régen is ott volt bennünk csak nem tudtuk használni vagy kimutatni.
Az utazás jól kezdődött, a 20. km-nél már meg is álltunk egy kávéra. Már csak 700 km van hátra. Aztán elkezdtünk ébredezni, jöttek a sztorik, és egyre jobban átvettük az utazás ritmusát, szoktuk meg egymás lélegzetét. Egy hölgy volt a társaságban így a történetek kezdték spontán meghúzni a határt, meddig lehet elmenni a zenész sztorikban, hogy minél kevesebb kárt tegyünk a női lélekben. De aztán alakult minden szépen, nevetgéltünk, kacarásztunk sokat. Amikor pisilni kellett megálltunk, mikor éhesek voltunk ettünk, mikor valaki kifogyott a szóból akkor pihent, ment minden a maga útján.
Határon innen gyorsan peregtek a km-ek. Odaát már lassultunk, hegyre fel, hegyre le, és sok sok kanyar után egyszer csak ott voltunk. Farkaslakai fesztivál egy fennsíkon hatalmas területen, nagy színpad és kevés ember. Nehezen tudtuk elképzelni, hogy lesz ebből este buli. Aztán megkerestük a szállást, ahol nagyon kedvesen fogadtak és elkezdődött egy olyan vendéglátás, amit csak ritkán él meg az ember. Kis pihi, majd vissza a helyszínre és vártuk a beállást és a koncertet. Egyre csak hidegebb lett mi megteltünk az út fáradalmaival és el voltunk a gondolatainkkal. Már kevesebb volt a vicces történet, lassultunk és csak vártunk csak vártunk. Buli előtt nem eszünk, nem iszunk jelszóval ültünk a buszban már, már szótlanul több óra várakozás után, Keresztes Ildikó még sehol. Jelet már kaptunk, hogy hamarosan ő is érkezik. Aztán egyszer csak fél tíz lett, befejezte az előző zenekar a produkciót és pakolhattunk. Néhány perc és állt minden. Ildikó is megérkezett majd szóltak hogy kezdhetünk. És felmentünk a színpadra. Ekkor már este tíz óra volt és kb. 7 fok. Lenéztünk a színpadról ahol több ezer ember várta a kezdést, és akkor beindult valami. Az egész zenekar mint akit kilőttek el kezdett vadul zenélni, csak úgy hömpölygött az energia a színpadon. És csak toltuk, és toltuk látszott a közönségen is, hogy együtt száll velünk és érezték, hogy ezek nem mindennapi pillanatok, és tényleg nem. Ildi hazai pályán mutatta meg hogyan is kell ezt csinálni, hogyan kell a szívünket odaadni, hogyan kell eggyé válni azzal a zenével ami épp ott rezeg a színpadon együtt mozdítva mindenkit és akkor ott táncolt a szeretet bennünktényleg de úgy igazán. Fantasztikus percek, órák voltak. Felpörögve jöttünk le a színpadról és ölelgettük egymást éreztük hogy ez az volt amiről az ember csak álmodik néha. Olyan volt mint amikor az ember nagyon sokat utazik egy jó élményért, egy reményteljes együttlétért és utána azt érzi, igen ez megérte. Ott akkor a színpadon minden kérdés feleslegessé vált, és az élmény magáért beszélt. Nem kellettek válaszok az élmény volt maga a válasz. És ez így van jól. És ehhez kellenek ezek a sokat próbált de szívük mélyén még mindig gyerekek, akik képesek újra és újra felidézni ezt a gyermeki rajongást, odaadást, szeretetet, tiszteletet. Ehhez kellünk mi zenészek, akik erre vágyunk mindig és ha egyszer megéljük ezt az élményt akkor nem akarjuk többé elengedni. Aztán jöttek a gratulációk és már a színpadon is előkerült helyi pálinkák. Kicsit beszélgettünk, mulatoztunk, örültünk együtt és töltődtünk azoktól a beszélgetésektől amit ott akkor kaptunk. Aztán nyugovóra tértünk, hogy másnap frissen, üdén elinduljunk vissza Budapestre.
Reggel aztán megint ízelítő az ott Farkaslakán megszokott vendéglátásból. Házigazdáink mindent megtettek, hogy a lehető legjobban induljon a napunk. Fantasztikus reggelik, kávé és minden amit csak szerettünk volna. Majd mikor már mindenki magához tért és megette, megitta amit szeretett volna elindultunk haza! Ismét 10 óra utazás várt ránk, hegyek, völgyek, kanyarok. Az előző este élményei sokat dobtak a tudaton, hogy este érünk haza. Megint jöttek a történetek és tágultak a határok, de jól összeforrt a kis csapat, bajtársak lettünk erre az utazásra és figyeltünk egymásra és segítettük egymást. Gyógyultunk Jó volt így megmérni magunkat és egymást sok élmény és érzés volt ebben a két napban. Egy biztos több lettem ettől egészen biztos és többek lettek a szemeben akik ott voltak velem, a társaim, bajtársaim.
20 óra egy buszban megmutatja az emberben a benne rejlő erőket, gyengeségeket, határokat. Jó volt érezni, hogy jó helyen vagyok, jó emberek között, szeretetben és ezért nagyon hálás vagyok!
A szeretet táncoljon bennetek!
