Színezd újra

Az élet hullámvasútján suhanva, örömmel bámészkodva a magasban, félelemmel zuhanva a mélybe és ott kétségbeesetten, minden erőnket összegyűjtve kapaszkodva ismét a magasba, miközben néha megfordul velünk a világ. Eközben előfordul néha, hogy előtűnik belőlünk a egy sötét árny és valami olyat okoz, ami ellen nem tudunk tenni, vagyis úgy reagálunk egy helyzetben, vagy olyan döntést hozunk, ami nem olyan irányba viszi a dolgokat ahogy szeretnénk.  Persze mi nem akarunk ezzel szembenézni, és ilyenkor minden erőnkkel addig színezzük ezt a negatív valamit, amíg összemossuk azzal a pozitív képpel amit kialakítottunk magunkról és amit másoknak is mutatunk. Pedig néha nem ártana megtudnunk és megmutatnunk kik is vagyunk valójában.

Lelkünk legtávolabbi zugában egy nagy ládában őrizzük sötét titkainkat, történetekkel, fájdalmakkal súlyosbítva, jól elzárva lakatokkal, nehogy valaki meglássa, megismerje. Persze leginkább magunk elől dugjuk el mert nem akarjuk tudni, hogy ezek a sötét emlékek is mi vagyunk. Sokszor a legnagyobb konfliktus helyzet abból fakad, hogy egy helyzet vagy döntésünk során nem úgy viselkedünk vagy reagálunk mint az általunk kialakított kép azt megkívánja és ezért haragszunk, dühösek vagyunk és próbáljuk úgy kozmetikázni, érveket gyűjteni, hogy a kimaszkírozott kép lehetőleg hasonlítson az általunk kivetített illúzióval. Ez okozza bennünk a legnagyobb ellentmondást, feszültséget Pedig nem mások ezek, mint személyiségünk szépséghibái, amivel persze lehet együtt élni és lehet változtatni is rajtuk ha szeretnénk. Vagyis ha ezekkel szembenézzük és elfogadjuk hogy milyenek is vagyunk valójába és nem akarunk egy hamis illúzióban élni és létezni, akkor fogadjuk el magunkat ahogy vagyunk, hibákkal egyetemben.

Érdemes persze néha rendet tenni, és kinyitni azt a dobozt és belenézni. Vannak ott olyan poros vacakok, amire már nincs szükségünk, ezektől nyugodtan váljunk meg, egyszerűen dobjuk ki őket.
De lesznek olyanok is amit nem tudunk kidobni mert nem lehet, még dolgunk van vele. Mi a dolgunk?
Felismerni azt amivel találkozunk és feltárni elsőre magunknak, majd annak akinek szorosan köze van hozzá, esetleg a párunk, szerelmünk, barátunk, stb. Nem könnyű bevallanunk sem magunknak sem másoknak hogy nem vagyunk olyan tökéletesek, mint aminek mutatjuk magunkat, sőt hibáztunk de tudjuk vállalni a felelősséget érte. És azt hiszem ez a lényeg! A felelősségvállalás amitől annyira félünk, pedig nem olyan nehéz csak sokszor téves hitrendszerünk ezt megnehezíti mert sokkal félelmetesebbnek tűnik mint ami.

Ha szembenézünk ezekkel a szépséghibáinkkal és feltárjuk magunkat és meg is merjük mutatni azt kik is vagyunk, akkor feloldjuk a legnagyobb konfliktust magunkkal és másokkal is. Kiüresedünk és akkor oda már olyat tudunk tölteni ami szebb és tisztább és igazabb. A gyónásnak nem csak az az értelme hogy valakivel megosztjuk "bűneinket" hanem, hogy ki is mondjuk, ezzel elengedjük illetve nem tudunk nem szembesülni a valónkkal. Sokszor sokkal félelmetesebbnek hisszük mint valójában és a következményeket is annak gondoljuk, pedig lényegesebb könnyebbek mint gondolnánk.

Ha ezt megtesszük elindulhatunk az úton és érezni fogjuk, hogy könnyebbek lettünk. Persze nem válnak a dolgok semmissé, de eljutunk egy pontra ahonnan kényelmesen és kitartó munkával építhetjük magunkat és az életünket. Persze a mai világban türelmetlenek vagyunk és legszívesebben klikkelnénk egyet hogy legyen úgy, mert nincs időnk kivárni, fel vagyunk gyorsulva, pörögve és az eszeveszett neten hozzászoktunk, hogy egy klikk és ott van. Persze nagy szerencse hogy az élet nem így működik mert néha fura dolgok esnének az ölünkbe. A teremtés azért késleltetett többek között hogy lépésről lépésre alakuljanak a dolgok, hogy esetleg észrevegyük, hogy nem jó dolgok felé  megyünk és legyen módunk irányt váltani.

Talán ez az ősz egy remek alkalom hogy megtegyük a ez első lépéseket magunk felé! Hajrá!

A szeretet táncoljon bennetek! :)

20 óra egy buszban

20 óra egy buszban sok mindent megmutat azokról, akik együtt vannak ott összezárva, igaz többnyire szabad akaratukból. A hétvégén Erdélybe mentünk játszani a zenekarral és nem terveztük túl az ott létet, így hát egyik nap mentünk, másik nap jöttünk. Persze az élmények hihetetlen tárháza felvillant minden percben míg ott voltunk így megállapítottuk, hogy legközelebb nem így lesz, több napra megyünk.

Hajnali hatkor indultunk, ami már eleve azt feltételezi hogy 5 előtt kelni kell, egy kis fürdés, kávé, pakolás és indulás. Sikerült két órát is rosszul beállítani, de köszönhetően a jól működő belső órámnak, időben keltünk. és tényleg az elengedhetetlen kávé, zuhany, ilyenkor még többet dob a kábult reggelen. Előző eset bekészítettünk néhány szendvicset az útra így reggel ezzel már nem bajlódtunk. Aztán irány a találka hely. Zenésztársaim kis résre nyitott szemeken keresztül lestek rám a félhomályban, de még így is fel lehetett fedezni az öröm apró mosolyát. Hisz így vagyunk mi, sokat megélt, tapasztalatokkal teli zenészek, akik már olyan sok mindent megéltünk, hogy tudjuk értékelni ha valami nagyon kerek és a jó vágású front vonalon túl még tartalom is szorul a találkozásainkba. Egyformán tiszteljük egymást, mint emberileg mint szakmailag. Nincsenek alá vagy fölé rendelt szerepek csak egy egység van, amiben mindenkinek meg van a maga szerepe és ebben jó létezni. Vágyunk is erre az érzésre rendesen, el bírnánk viselni belőle többet is, szoktuk mondogatni egymásnak. Na ez nem jár állampolgári jogon, kellett nekünk ehhez az a "pár" év, ami szépen megkarcolt mindenkit és alázattá sodorta azt, ami már régen is ott volt bennünk csak nem tudtuk használni vagy kimutatni.

Az utazás jól kezdődött, a 20. km-nél már meg is álltunk egy kávéra. Már csak 700 km van hátra. Aztán elkezdtünk ébredezni, jöttek a sztorik, és egyre jobban átvettük az utazás ritmusát, szoktuk meg egymás lélegzetét. Egy hölgy volt a társaságban így a történetek kezdték spontán meghúzni a határt, meddig lehet elmenni a zenész sztorikban, hogy minél kevesebb kárt tegyünk a női lélekben. De aztán alakult minden szépen, nevetgéltünk, kacarásztunk sokat. Amikor pisilni kellett megálltunk, mikor éhesek voltunk ettünk, mikor valaki kifogyott a szóból akkor pihent, ment minden a maga útján.

Határon innen gyorsan peregtek a km-ek. Odaát már lassultunk, hegyre fel, hegyre le, és sok sok kanyar után egyszer csak ott voltunk. Farkaslakai fesztivál egy fennsíkon hatalmas területen, nagy színpad és kevés ember. Nehezen tudtuk elképzelni, hogy lesz ebből este buli. Aztán megkerestük a szállást, ahol nagyon kedvesen fogadtak és elkezdődött egy olyan vendéglátás, amit csak ritkán él meg az ember. Kis pihi, majd vissza a helyszínre és vártuk a beállást és a koncertet. Egyre csak hidegebb lett mi megteltünk az út fáradalmaival és el voltunk a gondolatainkkal. Már kevesebb volt a vicces történet, lassultunk és csak vártunk csak vártunk. Buli előtt nem eszünk, nem iszunk jelszóval ültünk a buszban már, már szótlanul több óra várakozás után, Keresztes Ildikó még sehol. Jelet már kaptunk, hogy hamarosan ő is érkezik. Aztán egyszer csak fél tíz lett, befejezte az előző zenekar a produkciót és pakolhattunk. Néhány perc és állt minden. Ildikó is megérkezett majd szóltak hogy kezdhetünk. És felmentünk a színpadra. Ekkor már este tíz óra volt és kb. 7 fok. Lenéztünk a színpadról ahol több ezer ember várta a kezdést, és akkor beindult valami. Az egész zenekar mint akit kilőttek el kezdett vadul zenélni, csak úgy hömpölygött az energia a színpadon. És csak toltuk, és toltuk látszott a közönségen is, hogy együtt száll velünk és érezték,  hogy ezek nem mindennapi pillanatok, és tényleg nem. Ildi hazai pályán mutatta meg hogyan is kell ezt csinálni, hogyan kell a szívünket odaadni, hogyan kell eggyé válni azzal a zenével ami épp ott rezeg a színpadon együtt mozdítva mindenkit és akkor ott táncolt a szeretet bennünktényleg de úgy igazán. Fantasztikus percek, órák voltak. Felpörögve jöttünk le a színpadról és ölelgettük egymást éreztük hogy ez az volt amiről az ember csak álmodik néha. Olyan volt mint amikor az ember nagyon sokat utazik egy jó élményért, egy reményteljes együttlétért és utána azt érzi, igen ez megérte. Ott akkor a színpadon minden kérdés feleslegessé vált, és az élmény magáért beszélt. Nem kellettek válaszok az élmény volt maga a válasz. És ez így van jól. És ehhez kellenek ezek a sokat próbált de szívük mélyén még mindig gyerekek, akik képesek újra és újra felidézni ezt a gyermeki rajongást,  odaadást, szeretetet, tiszteletet. Ehhez kellünk mi zenészek, akik erre vágyunk mindig és ha egyszer megéljük ezt az élményt akkor nem akarjuk többé elengedni. Aztán jöttek a gratulációk és már a színpadon is előkerült helyi pálinkák. Kicsit beszélgettünk, mulatoztunk, örültünk együtt és töltődtünk azoktól a beszélgetésektől amit ott akkor kaptunk. Aztán nyugovóra tértünk, hogy másnap frissen, üdén elinduljunk vissza Budapestre.

Reggel aztán megint ízelítő az ott Farkaslakán megszokott vendéglátásból. Házigazdáink mindent megtettek, hogy a lehető legjobban induljon a napunk. Fantasztikus reggelik, kávé és minden amit csak szerettünk volna. Majd mikor már mindenki magához tért és megette, megitta amit szeretett volna elindultunk haza! Ismét 10 óra utazás várt ránk, hegyek, völgyek, kanyarok. Az előző este élményei sokat dobtak a tudaton, hogy este érünk haza. Megint jöttek a történetek és tágultak a határok, de jól összeforrt a kis csapat, bajtársak lettünk erre az utazásra és figyeltünk egymásra és segítettük egymást. Gyógyultunk Jó volt így megmérni magunkat és egymást sok élmény és érzés volt ebben a két napban. Egy biztos több lettem ettől egészen biztos és többek lettek a szemeben akik ott voltak velem, a társaim, bajtársaim.

20 óra egy buszban megmutatja az emberben a benne rejlő erőket, gyengeségeket, határokat. Jó volt érezni, hogy jó helyen vagyok, jó emberek között, szeretetben és ezért nagyon hálás vagyok!

A szeretet táncoljon bennetek!

A Haragtól a Háláig

Napi gondalt-fröccs...

Mostanában többször előjött ez a téma beszélgetéseim során és gondoltam írok róla néhány gondolatot. Sok esetben amikor nagyon haragszunk valakire, akkor gondoljunk arra, hogy mindig hordoz ez az állapot, egy felismerés lehetőségét. Felismerést, megismerést magunkkal kapcsolatosan. Minél jobban bánt amit a másiktól kapunk, annál jobban zavar ez a valami magunkba. Persze ezt nagyon nehezen ismerjük be. Nehéz eddig eljutni, mert érzelmileg ki kell jönni a szituációból és meg kell próbálni felülről rálátni a problémára. Rá kell jönni mi is az ami ennyire zavar bennünket. És akkor kiben is?

Volt pár éve egy vállalkozás amihez kellett nekem partner, mert egyedül nem volt megvalósítható. Egy gyerekkori barátomat hívtam segítségül, hogy szálljon be, mert neki volt tőkéje és üzletszervezési tapasztalata, nekem meg volt a nagy ötletem. Kellet még egy harmadik fél is aki ebben a vállalkozásban az adattovábbítást nyújtotta, mert ezt egyikünk sem tudta. Az én barátomat előre toltam és küldtem tárgyalni. Tárgyalt az én nevemben is. Később kiderült főleg a saját érdekeit nézte üzletileg a saját pozíciójáért harcolt. Mire felfigyeltem erre én már messze nem voltam olyan helyzetben mint, amilyenben szerettem volna lenni. Ez engem bántott, haragudtam a barátomra és rányomta a bélyegét ez a helyzet az együttműködésünkre. Nem olyan soká el is váltak útjaink. Nem beszéltünk majd egy évig. Amikor eszembe jutott ez a dolog akkor sokáig azt gondoltam, hogy ez a barátom megrövidített, önző volt és elvett tőlem valamit. Aztán ahogy telt-múlt az idő és érzelmileg már nem voltam benne ebbe a kellemetlen helyzetben akkor kezdtem kívülről megvizsgálni mi is történt valójában. Jól körbejártam az egészet mindenkinek az oldaláról és lám egyszer csak felbukkant a megoldás. Én voltam az aki nem állt ki magáért, nem fogalmaztam meg magamnak sem, mit is szeretnék, mennyit szeretnék érni, mit várok ettől az egésztől. Nem fogalmaztam meg magamnak sem és nem mondtam el a barátomnak sem. Elvártam, hogy találja ki ő. Találja ki mit gondolok, mit szeretnék úgy, hogy ezt még én sem tudom. Valami mögé bújtam, hogy ne kelljen ezzel szembenéznem ne kelljen magamat megmérnem. Amikor ezt felismertem, nagy hálát éreztem. Jó volt hogy megismerhettem valamit magammal kapcsolatosan. És tudtam ezt csak így tanulhattam meg. Fel is hívtam a barátomat és találkoztunk, megbeszéltük, hogy mindkettőnknek volt dolga ezzel, mindenki tapasztalta amit kellet neki.

Sokszor nem ott keressük a  problémát ahol van. Pedig jó dolog felfedezni magunkat, mélyen elterülő félelmeinket. Ez az életfeladat, felismerni megoldani, fejlődni és előre lépkedni. Azt gondolom, hogy amikor haragszunk, kikelünk magunkból, kiabálunk, méltatlankodunk, hisztizünk, sírunk és sajnáljuk magunkat, hogy az élet vagy XY milyen igazságtalan velünk, akkor igazából magunkkal ordibálunk. Ilyenkor próbáljunk elcsendesedni és elkezdeni jobban leszedni annak a bizonyos "hagymának" a rétegeit és átgondolni mi húzódhat valójában a dolgok mögött. Próbáljuk a helyzetet kívülről látni. Persze ehhez néha sok idő kell. De ha eljön ez a pillanat, akkor érezzük át a hálát, hogy ez a valaki vagy ez a helyzet hozzá segített ahhoz hogy jobban megismerjük magunkat, illetve ezt ez egészet, amiben vagyunk. És hívjuk fel azt a valakit és igyunk vele egy kávét és ha nem is mondjuk el neki mit adott nekünk, akkor legalább egy gesztussal oldjuk fel Őt is ez alól a teher alól, amit valószínű ő is cipel azóta. A Haragtól a Háláig egy csodálatos folyamat. Figyeljetek!

A szeretet táncoljon bennetek! :)

Gondolatok a döntésről

Napi gondolat-fröccs...

Kezdem mindjárt egy jó hírrel: szerintem nincs rossz döntés! Minden döntés jó hiszen fejlődésünkhöz, tanulásunkhoz egy döntés helyzetben épp egy új "tankönyvet" húzunk elő. Azt hogy milyen tartalmas az anyag az persze csak menetközben derül ki de mindenképpen szolgál bennünket, hiszen egy elvégezendő feladatnak megyünk épp neki. Előbb-utóbb meg úgyis sorra kerülne. Persze a helyzet kicsit félelemmel tölt el bennünket, hiszen eddigi kapaszkodóinkat nehezen engedjük el még ha szúrnak is, mert a láthatatlan újak még nem bukkantak elő, pedig ott várnak ránk valahol csendesen.

Amikor eljönnek ezek a pillanatok, a váltás időszaka, akkor érdemes rendet tennünk.
Ki-ki a mag ritmusa, kedve szerint tegye ezt. Én először a környezetemben szoktam rendet tenni. Kidobom a felesleges szemetet, elajándékozom a már nem használt ruhákat, visszaadom a kölcsönkért könyveket, filmeket. Kitakarítok. Aztán indulok befelé. Elrendezem magamban a gondolataimat is. Kidobom a felesleget, és felszínre engedem az igazán belülről fakadó vágyaimat, érzéseimet. Kimondom amit ki kell mondanom, jó és rosszat egyaránt, dicséretet és kritikát. Fontos a HÁLA is.
Mindegy milyen helyzetben vagyunk el kell jutnunk a hálához. Haragtól a háláig a legnehezebb feladat de a legfelszabadítóbb is egyben ha sikerül megvalósítanunk. Bármilyen rosszat tett velünk valaki, bármilyen fájdalmat okozott, tanított nekünk valamit, megmutatott, megformázott nekünk egy állapotot és szembesített bennünket hogyan reagálunk arra, illetve hogy éljük meg. És ez néha nem kis vállalás a másik féltől sem ezért is legyünk hálásak neki!

Szóval ha eddig eljutottunk akkor ilyenkor már hatalmas energiát érzünk, megkönnyebbülést hisz letettünk terheteket, elengedtünk gondolatokat, nehéz érzéseket. Megoldottunk, felismertünk, továbbléphetünk!

Ilyenkor hatalmas űr tátong. A térben óriási hely szabadult fel. Persze nem mindegy, hogy ezek után mivel töltjük fel, rakjuk tele. Jöhetnek a tervek!

Tűzzünk ki célokat. Persze óvatosan tegyük ezt. Állapotot kell vágynunk nem adatokat. Vigyázzunk mit kívánunk és hogyan mert egyszer csak úgy lesz és mi nagyon meg fogunk lepődni.

A lényeg, hogy fogadjuk el ami ránk vár és próbáljuk tudatosan kísérni magunkat ezen az úton. Magát a teremtést gyermekként tökéletesen műveljük csak úgy spontán. És az Ego fejlődésével ez a spontaneitás néha fura helyzeteket okoz, amikkel aztán kellemetlen élményeket teremtünk magunknak. Ehhez kell megtanulnunk felnőttként a tudatosságot. Ki kell fejlesztenünk az empátiánkat és ehhez mérten kell gondolatainkat, tetteinket irányítani. Így talán kicsit könnyebb lesz életünk, ha elfogadjuk hogy az életben mindent lehet de mindennek következménye van. Semmilyen gondolat és tett nem marad következmények nélkül. Ez a REND. Vagyis ennek tudatában tegyünk rendet kint és bent. Tegyünk ilyen formán magunkért és ezzel automatikusan teszünk a külvilágért, másokért. :)

Világvége vagy Világbéke?

2012.12.21.
Sokszor sokan kérdezik mostanság tőlem, ki tréfásan, ki tanácstalanul, hogy akkor most mi lesz december 21-én valójában??
Nem tudom és nem is ismerek senkit aki tudhatná a választ. Halottam néhány előadást, olvastam könyveket, és cikkeket ebben a témában. De többnyire mindenki óvatosan fogalmaz. Egy biztos nem azon a napon fog a "dolog" megtörténni, hanem már történik. Már egy jó ideje benne vagyunk.
Én úgy képzelem el mint egy homokórát, ahogy peregnek a homokszemek szépen lefelé. Mikor még az elején van olyan lassúnak tűnik, mintha állna, csak alul látjuk, hogy szorgosan alászállnak a homok-pettyek. De a vége felé begyorsul, méghozzá örült tempóra vált.
Na ezt éljük most ezt az őrületes pörgést. Ez a világ, ez a korszak véget ér és nem egyik napról a másikra hanem már nagyon régen elkezdődött folyamat utolsó dobbanásait éljük át, hiszen mindenki tudja hogy a végét járja ez a pénz centrikus világ.
Pénz, pénz, pénz! csak ezt hallottam az elmúlt években és engem is bedarált rendesen, minden jó és rossz következményeivel, mint mindenkit. De mint láthatjuk, olvashatjuk ez már szétesőben van, szinte mindenki érzi, hogy valami változás kell. Igen és ez el is fog jönni, illetve már szinte itt is van.
És persze szerintem 22-én ugyanúgy fogunk felkelni (én vállaltam is bulit) talán  nehezebb lesz az álmunk, de érezni fogjuk, hogy egy jobb világra ébredtünk. Persze rajtunk múlik hogy ebben a világban hogyan fogunk érvényesülni, hiszen már nem a pénz fog dominálni hanem a SZERETET! A pénz nyelve ismeretlenné kezd válni a szereteté meg egyre ismerősebb és erőteljesebben fog megmutatkozni bennünk. Persze már most is rajtunk múlik, hogy éljük meg az életünket, hogyan fogadjuk el a történéseket, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz. Azután még fontosabb lesz minden gondolatunk, cselekedetünk. Elérkezett az idő egy szeretet teljesebb világra, háborúk és katasztrófák nélkül. Legalább is remélem mert ez az én Hitem és persze az ember sokat tett és tesz azért hogy a világot, világát tönkretegye, megtépázza. Ez nem is fog következmények nélkül maradni, mint minden más sem ebben világrendben. Érdeme már most arra gondolni, hogy mennyire fontos, hogy figyeljünk és segítsünk egymáson.

Végezetül egy írás amit érdemes elolvasni, Kis Balázs Kunó vélekedik erről a témáról:

http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/a-vilagvege-benned-van/

Mindegy mekkora de a miénk!

Mindegyikünk sorsa más és más. Más típusú és méretű sorsot, életfeladatot választunk. Persze néha óhatatlanul összehasonlítjuk magunkat, életünket másokkal pedig nem kellene. Saját magunkhoz képest éljük az életünket, ismerjük fel a sorsfeladatainkat. Ha ráébredünk életfeladatunkra, fogadjuk el és hozzuk ki belőle a legjobbat, ez a lényeg! A legjobbat! Nem mindegy, hogy egy vidáman élhető életet szomorúan élünk meg vagy egy szomorúságokkal teli életet vidáman, mert elfogadjuk azt úgy ahogy van. A fókuszálás a lényeges! Hova összpontosítunk.
Sosem felejtem el azt a lányt, aki egy tolószékben, reménytelennek hitt életében sikert, sikerre halmozott. Szinte esélyt sem adtak neki az orvosok és Zsuzsa  mégis csodákat élt meg. Férjhez ment, könyvet írt, koncertekre járt és szervezett, lelki segélyszolgálatnál telefonosként vigasztalt nála könnyebb életet élő embereket, akik kicsiny problémájukat megoldhatatlannak hitték, lakáshoz jutott és boldogan élt. Igaz tolókocsiban marad de amit csak lehetett kihozott az életéből. Amikor néha találkoztunk mindig elszégyelltem magam, hogy milyen kis piti problémákat hiszek néha óriásnak és szenvedek tőlük bitang mód.
Az életünk úgy alakul, ahogy azt "előre" megterveztük illetve amit hozzá rakunk jelen életünk történéseivel. Mindössze csak el kell fogadnunk és felismerni tényleges feladatainkat és csak menni az úton előre és figyelni. Legyen jelen életünkben bármilyen történés azt már csak elfogadni érdemes mert azon már nem tudunk változtatni viszont a jövőnket épp most kezdjük el megteremteni magunknak gondolatainkkal, tetteinkkel. Figyeljünk hát és hozzuk mindenből a legjobbat!

Felirat hozzáadása

Spirituális fejlődésünk

Sokakkal beszélgetek mostanság a Központban, és sokszor összegzem magamban azt, hogy mit is gondolok, mi az amiben én hiszek. Mi a dolgunk, feladatunk, mire kell figyelnünk. Ez arra sarkalt, hogy összefoglaljam magamnak ezeket a gondolatokat de gondoltam megosztom veletek! :)

Egyszer csak eljön egy pillanat az életünkben amikor elkezdünk figyelni, hogy akkor most mi is történik velünk és miért! Többnyire valami trauma ér bennünket vagy akár több esemény összhatása is hozza azt azt érzést, hogy a végére kellene járni a dolgoknak.

DE HOL IS KEZDJÜK?

Na erről megoszlanak a vélemények, mindenki más utat választ. Többnyire kívül keressük az okokat, és a megoldásokat is. Sok esetekben azt gondoljuk, hogy minden rosszért ami történik velünk mások a felelősek, mások okozzák azt nekünk és ez egyáltalán nem szép tőlük. Viszont mikor összejönnek a felhők fejünk felett és sors-szövevény olyan helyzetbe hoz bennünket, hogy elkezdjük az önvizsgálatot, akkor kezdődik meg életünk legizgalmasabb szakasza!

ÖNISMERET

Először is tisztáznunk kell a tisztán boldog élet csak illúzió. Nincs ilyen. Boldog időszakok vannak de a fejlődésünk érdekében sok-sok nehézségen, megpróbáltatáson kell keresztül mennünk. A jó hír az, hogy azért van befolyásunk a dolgokra és ha elkerülni a rosszat nem is tudjuk de a mértékét meghatározza az, milyen szinten is van személyiségünk fejlődése. Vagyis a pofont azt megkapjuk de nem mindegy, hogy mekkorát! Ezt a "mekkorát" befolyásoljuk gondolatainkkal, cselekedeteinkkel az élethez való viszonyulásunkkal. Amikor eljutunk addig, hogy figyelünk magunkra, befelé is nézünk figyeljük érzéseinket, illetve egy adott konfliktus helyzetben nem a másikat kezdjük kritizálni, értékelni hanem megpróbálunk rájönni mi a dolgunk ezzel a helyzettel, akkor jó úton járunk. Minden élethelyzet amivel kapcsolatba kerülünk azzal dolgunk van, és csak arra kell rájönnünk mi is az.

ÖNFEJLESZTÉS

Miután ráébredünk, hogy a megoldás valahol ott van bennünk és ezt leghatékonyabban az önismeret elmélyítésével tudjuk megfejteni akkor jön az a lépcső, hogy elkezdünk haladni egy tudatosabb élet felé és próbálunk többen megtudni magunkról, ehhez simán segítséget is kérhetünk. keressük azokat az embereket akik spontán vagy tudatosan olyan irányba tolnak bennünket ami hozzá segít bennünket a különböző felismerésekhez. Ezek az emberek lehetnek terapeuták és lehet egy jópofa szomszéd bácsi, akit olyanná karcolt az élet, hogy már érdemes tőle tanulni. Persze itt is vigyázni kell az arányokkal. Néha az ember átesik a ló túlsó oldalára és túl sokat jár kezelésekre, mert ezektől várja a megoldást. Választhatunk kiváló könyveket és mélázhatunk az ott leírt csodálatos és néha egyszerűnek tűnő útmutatáson. Az egyéni terápiák, tanácsadások, jó baráti beszélgetések és a sok-sok könyv is csak útjelző táblák lehetnek, hogy merre is menjünk tovább, a többi  a mi dolgunk. A célt egyszer mindenképpen elérjük csak az nem mindegy melyik hosszúságú utat választjuk, illetve hányszor dobja nekünk ki az élet "dobókockája" azt, hogy visszakerülünk  startvonalra az adott életfeladatunkkal kapcsolatosan.

TUDATOSSÁG

Amikor eljutunk addig, hogy az előzőeket felismerve haladunk tovább az élet útján akkor alakul ki bennünk a tudatos életre való igény. Észrevéve magunkon minden rossz gondolatot, kimondott szót, korrigáljuk azokat és ezzel helyére tesszük azt a negatív energiát amit esetleg beindítunk. Itt is igaz a mondás, hogy gyakorlat teszi a mestert. Figyeljük azokat az érzéseket amik felszínre kerülnek egy-egy szituációval kapcsolatosan, és elemezzük magunkat. Próbáljuk megérten vagy inkább elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak. Felismerjük azt is, hogy ami éppen történik velünk azt már nem tudjuk befolyásolni, viszont a jelenlegi gondolataink, cselekedeteink, viselkedésünk teremti a jövőnket.
Van egy kedves ismerősöm, aki mindig azt írja a levele végére, hogy "kis örömöket és nagy belső békét kívánok"! Ez mindenképpen kedves és és igaz is mert mindennek van egy másik oldala is ha erre rájövünk akkor tudjuk igazán olyanná alakítani az éltünket, hogy a lehető legélhetőbb legyen. Persze az a kérdés akarjuk-e? A lényeg hogy már tudjuk, hogy bármit tehetünk csak el kell számolnunk vele!

"Csak ha megismered Önmagadat, ismerheted meg sorsod útját! Addig csak botorkálsz." Müller Péter