Mindegy mekkora de a miénk!

Mindegyikünk sorsa más és más. Más típusú és méretű sorsot, életfeladatot választunk. Persze néha óhatatlanul összehasonlítjuk magunkat, életünket másokkal pedig nem kellene. Saját magunkhoz képest éljük az életünket, ismerjük fel a sorsfeladatainkat. Ha ráébredünk életfeladatunkra, fogadjuk el és hozzuk ki belőle a legjobbat, ez a lényeg! A legjobbat! Nem mindegy, hogy egy vidáman élhető életet szomorúan élünk meg vagy egy szomorúságokkal teli életet vidáman, mert elfogadjuk azt úgy ahogy van. A fókuszálás a lényeges! Hova összpontosítunk.
Sosem felejtem el azt a lányt, aki egy tolószékben, reménytelennek hitt életében sikert, sikerre halmozott. Szinte esélyt sem adtak neki az orvosok és Zsuzsa  mégis csodákat élt meg. Férjhez ment, könyvet írt, koncertekre járt és szervezett, lelki segélyszolgálatnál telefonosként vigasztalt nála könnyebb életet élő embereket, akik kicsiny problémájukat megoldhatatlannak hitték, lakáshoz jutott és boldogan élt. Igaz tolókocsiban marad de amit csak lehetett kihozott az életéből. Amikor néha találkoztunk mindig elszégyelltem magam, hogy milyen kis piti problémákat hiszek néha óriásnak és szenvedek tőlük bitang mód.
Az életünk úgy alakul, ahogy azt "előre" megterveztük illetve amit hozzá rakunk jelen életünk történéseivel. Mindössze csak el kell fogadnunk és felismerni tényleges feladatainkat és csak menni az úton előre és figyelni. Legyen jelen életünkben bármilyen történés azt már csak elfogadni érdemes mert azon már nem tudunk változtatni viszont a jövőnket épp most kezdjük el megteremteni magunknak gondolatainkkal, tetteinkkel. Figyeljünk hát és hozzuk mindenből a legjobbat!

Felirat hozzáadása

Spirituális fejlődésünk

Sokakkal beszélgetek mostanság a Központban, és sokszor összegzem magamban azt, hogy mit is gondolok, mi az amiben én hiszek. Mi a dolgunk, feladatunk, mire kell figyelnünk. Ez arra sarkalt, hogy összefoglaljam magamnak ezeket a gondolatokat de gondoltam megosztom veletek! :)

Egyszer csak eljön egy pillanat az életünkben amikor elkezdünk figyelni, hogy akkor most mi is történik velünk és miért! Többnyire valami trauma ér bennünket vagy akár több esemény összhatása is hozza azt azt érzést, hogy a végére kellene járni a dolgoknak.

DE HOL IS KEZDJÜK?

Na erről megoszlanak a vélemények, mindenki más utat választ. Többnyire kívül keressük az okokat, és a megoldásokat is. Sok esetekben azt gondoljuk, hogy minden rosszért ami történik velünk mások a felelősek, mások okozzák azt nekünk és ez egyáltalán nem szép tőlük. Viszont mikor összejönnek a felhők fejünk felett és sors-szövevény olyan helyzetbe hoz bennünket, hogy elkezdjük az önvizsgálatot, akkor kezdődik meg életünk legizgalmasabb szakasza!

ÖNISMERET

Először is tisztáznunk kell a tisztán boldog élet csak illúzió. Nincs ilyen. Boldog időszakok vannak de a fejlődésünk érdekében sok-sok nehézségen, megpróbáltatáson kell keresztül mennünk. A jó hír az, hogy azért van befolyásunk a dolgokra és ha elkerülni a rosszat nem is tudjuk de a mértékét meghatározza az, milyen szinten is van személyiségünk fejlődése. Vagyis a pofont azt megkapjuk de nem mindegy, hogy mekkorát! Ezt a "mekkorát" befolyásoljuk gondolatainkkal, cselekedeteinkkel az élethez való viszonyulásunkkal. Amikor eljutunk addig, hogy figyelünk magunkra, befelé is nézünk figyeljük érzéseinket, illetve egy adott konfliktus helyzetben nem a másikat kezdjük kritizálni, értékelni hanem megpróbálunk rájönni mi a dolgunk ezzel a helyzettel, akkor jó úton járunk. Minden élethelyzet amivel kapcsolatba kerülünk azzal dolgunk van, és csak arra kell rájönnünk mi is az.

ÖNFEJLESZTÉS

Miután ráébredünk, hogy a megoldás valahol ott van bennünk és ezt leghatékonyabban az önismeret elmélyítésével tudjuk megfejteni akkor jön az a lépcső, hogy elkezdünk haladni egy tudatosabb élet felé és próbálunk többen megtudni magunkról, ehhez simán segítséget is kérhetünk. keressük azokat az embereket akik spontán vagy tudatosan olyan irányba tolnak bennünket ami hozzá segít bennünket a különböző felismerésekhez. Ezek az emberek lehetnek terapeuták és lehet egy jópofa szomszéd bácsi, akit olyanná karcolt az élet, hogy már érdemes tőle tanulni. Persze itt is vigyázni kell az arányokkal. Néha az ember átesik a ló túlsó oldalára és túl sokat jár kezelésekre, mert ezektől várja a megoldást. Választhatunk kiváló könyveket és mélázhatunk az ott leírt csodálatos és néha egyszerűnek tűnő útmutatáson. Az egyéni terápiák, tanácsadások, jó baráti beszélgetések és a sok-sok könyv is csak útjelző táblák lehetnek, hogy merre is menjünk tovább, a többi  a mi dolgunk. A célt egyszer mindenképpen elérjük csak az nem mindegy melyik hosszúságú utat választjuk, illetve hányszor dobja nekünk ki az élet "dobókockája" azt, hogy visszakerülünk  startvonalra az adott életfeladatunkkal kapcsolatosan.

TUDATOSSÁG

Amikor eljutunk addig, hogy az előzőeket felismerve haladunk tovább az élet útján akkor alakul ki bennünk a tudatos életre való igény. Észrevéve magunkon minden rossz gondolatot, kimondott szót, korrigáljuk azokat és ezzel helyére tesszük azt a negatív energiát amit esetleg beindítunk. Itt is igaz a mondás, hogy gyakorlat teszi a mestert. Figyeljük azokat az érzéseket amik felszínre kerülnek egy-egy szituációval kapcsolatosan, és elemezzük magunkat. Próbáljuk megérten vagy inkább elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak. Felismerjük azt is, hogy ami éppen történik velünk azt már nem tudjuk befolyásolni, viszont a jelenlegi gondolataink, cselekedeteink, viselkedésünk teremti a jövőnket.
Van egy kedves ismerősöm, aki mindig azt írja a levele végére, hogy "kis örömöket és nagy belső békét kívánok"! Ez mindenképpen kedves és és igaz is mert mindennek van egy másik oldala is ha erre rájövünk akkor tudjuk igazán olyanná alakítani az éltünket, hogy a lehető legélhetőbb legyen. Persze az a kérdés akarjuk-e? A lényeg hogy már tudjuk, hogy bármit tehetünk csak el kell számolnunk vele!

"Csak ha megismered Önmagadat, ismerheted meg sorsod útját! Addig csak botorkálsz." Müller Péter

Tabán után

2012 Május elsején Keresztes Ildivel a Tabánban játszottunk.
Ildi új zenekart hívott össze és ez volt az első megnyilvánulásunk. Nagyon készültem rá testileg, lelkileg egyaránt és nagyon vártam a napot, mint egy kisgyerek. A próbák is jól teltek, nagyon klassz kis csapat jött össze mint zeneileg, mint emberileg.


És eljött a nap! Sok éve nem volt ilyenben részem, utoljára 90-ben voltam "csak" billentyűs a STEP zenekarban, és most ismét 22 év múltán egy másik zenekarban és nem is akármilyenben...


Ez egy másik típusú feladat. Én kilencvenes évek elején énekesként próbálkozva saját karriert építettem és el is feledkeztem arról, hogy én igazából billentyűs vagyok. Ez ami nekem igazán fekszik. Jó volt átélni ezt a koncertet, hatalmas hálát érzek a szívemben, hogy ott lehettem. Színpadról lenézve az rengeteg ember a völgyben, a dombon, közben dübörgött a zenekar, Ildi pedig fantasztikus énekes. Szinte magamon kívül voltam, de megéltem ami épp van. Vitt a hátán a zene és az energia ami áradt a zenekar és a közönség között. Felemelt ez az érzés és azt szerettem volna, ha sosincs vége. Jó volt hogy ott voltak a barátaim, kollégáim, zenészek, ismerősök és a családom nagy része. Jó volt hogy átélték velem ezt, az életem egyik maghatározó élményét. Bár a tűző nap kicsit felhevített bennünket, folyt a víz az arcunkon, de fantasztikus volt. Örülök, hogy kivártam, és eljött ez is, és megélhettem.

Köszi Ildi, hogy még mindig bíztál bennem és köszi fiuk, Jani, Viktor és Zsolt, hogy ilyen tudás mellet szerény, alázatos zenészek, emberek tudtatok maradni. Valami helyre billent az életemben és ez nagyon jó érzés, izgatottan várom a további próbákat és persze a koncerteket. Nagyon nagy élmény a zongora mögött csak arra figyelni és élvezni a "főhős" energiáját, tudását, együtt lélegezni  a zenekarral.  Azt mondta egy kedves ismerősöm a koncert után, hogy " jó helyen vagy Petikém, dőlj hátra és élvezd!" Valami ilyesmit éreztem én is bár talán kicsit többet, de a hátradőlés nem az én műfajom, viszont élvezem! Készülünk tovább és szeretném megőrizni ezt az érzést, hogy sose múljon el a hála, és az ember mindig tudja értékelni ami épp történik vele, főleg ha az ilyen fantasztikus dolog! KÖSZÖNÖM! :)

nem tudhatjuk...

Nem tudhatjuk és nem is tudjuk. Nem gondolunk rá. Nincs idő figyelni.
Csak rohanunk a semmibe és nem nézünk szét.
Ha kicsit odafigyelnénk, észrevennénk mire is lenne szüksége a másiknak. Néha csak egy jó beszélgetés, néha kicsit több. Nem is gondolkodunk ezeken, ez ma nem divat, nincs rá IDŐ.
Pedig ha a barátok, rokon kicsit gondolnának a másikra, felhívnánk egymást, érdeklődnénk, lehet egy nehéz pillanaton segítenénk át, vagy csak öröme lenne abban a percben. De az is lehet, hogy ezekben a nehéz időkben gyakorlatiasan is segíthetnénk egymást. Mondjuk körbe néznénk, hogy a környezetünk mivel is foglalkozik, mit szolgáltat vagy árul, mit is tud. És ha egymás erőforrásait használnánk máris felpörögne körülöttünk minden anélkül, hogy karakteres változást iktatnánk be életünkbe.
Ha kicsit figyelnénk és nem csak kizárólag magunkkal lennénk elfoglalva talán könnyebben észrevennénk a körülöttünk rejlő lehetőségeket, ami mindenkinek az lehet.
Néhány csoportosulás, gyülekezet erre épül. Mi meg csak címkézzük őket, kritizáljuk, pedig csak ésszerű gondolkodást visznek be egy közösség életében. Nézz körül mit csinál a szomszédod, barátod, rokonod és ha épp arra van szükséged akkor vedd igénybe azt! Persze kibővíthetnénk az Országunkra is. Ha Magyar termékeket vásárolnánk, saját gazdaságunk erősödne és nem egy idegen ország kasszáját tömnénk tele. Van esélyünk, csak kicsit gondolkodni kellene, és figyelni és persze egy csipetnyi empátia sem ártana. Figyeljünk és segítsünk egymáson! HAJRÁ!

Élet-áramlás

amikor egy autó elkezd előzni az úton, akkor lelépek a gázról, hogy hamarabb sikerüljön az előzés. ha időben észreveszem, hogy egy gyalogos át szeretne kelni a zebrán, akkor megállok és hagyom, hogy átkeljen. Ha észreveszem, hogy egy autó indexel mert sávot akar változtatni, vagy ki akar hajtani elém, akkor kicsit lassítok és jelzem, hogy elengedem. ilyenkor azt érzem, hogy az élet, az energia megfelelően áramlik. persze nem mindig és mindenkinél tapasztalom ezt. Vannak akik akasztják és van akik görgetik az  élet energia-kerekét. Ha segíted a dolgok áramlását akkor az az energia persze vissza hat rád és gördülékenyebb lesz az életed. ha ezt felfedezed akkor egyszerűbben tudod magad navigálni a hétköznapokban. Persze nem szabad túlzásokba esni. Nem szabad csak másra figyelni, itt is fontos a megfelelő arány és a jó ritmusérzék. Figyeljünk magunkra de vegyük észre a körülöttünk zajló világban a felénk érkező jeleket. Ahol tudunk ott segítsük az áramlást, nem nagy dolog megéri és persze nem csak az autóvezetésre gondolok.

gondolatok szerda este...

nagy kérdés, hogy akarok-e egy olyan országban élni, ahol főműsoridőben primitív embereket nézhetek a televízióban, akik rendkívül egyszerű eszközökkel kommunikálnak egymással érdektelen dolgokról. ahol a a médiában megpróbálják nekem bebizonyítani, hogy a magyar zenére nincs igény, hogy nyakon öntenek bennünket mindenféle média-szutyival és ez még ránk is, nézőre van fogva, hogy ez lenne igényünk. Hiába próbálom megérteni de sehogy sem sikerül megemésztenem, hogy ezek a nézhetetlen kultúrszennyek, ahol őrült sztárok alázzák egymást, tényleg nagyobb érdeklődésre tesznek szert, mint a példa kedvéért, egy-egy koncert vagy zenei műsor. na nem kívánom hogy az én koncertem legyen, nem, nem innen fúj a szél. van elég tehetségünk akikről persze nem hallunk, és nem is tudjuk mi van velük, de nem celebeskednek, vagyis nem tolják le a gatyájukat egy kis alamizsnáért. Nem azzal van a baj, hogy van ilyen is, inkább az a baj, hogy más nincs, vagyis egy jó koncert, egy pop műsor, egy nézhető film, stb.
persze ebben az országban épp nem ez a legnagyobb probléma, bár ha belegondolok, hogy mi lesz azokból a fiatalokból, akik ezeken a csatornákon, kulturálódnak, vagyis innen gyűjtenek mintákat, tapasztalatokat, akkor nincsenek jó előérzeteim. Pedig nekik kéne ezt a mostani világot alapjaiban megváltoztatni. Jelenleg épp az derül ki, hogy az új vezér nem hozta meg a csodát. Viszont új demokráciát teremtünk és megtanítjuk Európát, hogyan is kell ezt profin csinálni. Nehogy már a demokráciát régebben művelők mondják, meg hogyan kell ezt csinálni, hogyan kell egy jó médiatörvényt megalkotni, mi demokratikus és mi nem. Majd mi tudjuk! Nem ? DE!! persze én várok és figyelek és örülök, hogy megállítjuk a mocskot a médiába, és majd szépen beszélünk és jó műsorok lesznek, és lesz koncert meg sok sok romantikus film és kisebbségi műsor meg ilyenek. Mint a Macskafogó első részének végén amikor a macskák átmennek a gépezeten  és békés, vidám és felettébb kedvesek lesznek. jó lenne már egy ilyen változás nálunk, egy "Magyarfogó" amin az egész megkeseredett, szerencsétlen magyar népet átküldenénk, hogy aztán együtt fogjunk néhány lepkét és boldogan éljünk míg meg nem halunk...

részlet egy elkezdett könyvből...

A csendes kezdet

Győrben születtem 1965 januárjában, épp belecsúszva a vízöntő biztatónak tűnő csillagjegyébe. Egy becsületes, jóravaló család második gyermekeként kerültem be az amúgy igen népes családba, legalábbis, ami az egy lakáson belüli lakók számát illeti. Egy belvárosi polgári lakásban éltünk a sétáló utca közepén. Igaz csak egy nővérem van de velünk laktak még Anyai Nagyszüleim, Dédapám, és a Nagybátyám, aki a cselédszobában húzódott meg szerényen. Igazából a gyermekorom elég eseménytelenül telt de legalábbis kevés az emlékem. Talán az egyik legemlékezetesebb történet az, hogy nem voltam még három éves, amikor a Szabadság hegyre kerültem allergikus légcsőhurut miatt, ami annyit jelentett hogy a nagy köhögés mellé fulladás párosult és ebben a küszködésben annyira kifáradtam hogy a lépcsőn sem tudtam felmenni a harmadikra, mert hogy ott laktunk. A szanatóriumba két és félhónapot töltöttem, és nem éppen a legszebb emlékeket őrzöm ebből az időből. Akkor még a vas fegyelemben hittek az orvosok és az ápolók ezért amikor szüleimmel a kórház ajtajához értünk némi adminisztráció után kikaptak anyám kezéből, hideg vízzel lezuhanyoztak és beraktak egy rácsos ágyba, amiből csak nagy ritkán jöhettem ki. Szüleimet nem jöhettek elbúcsúzni, ne nyavalyogjon az a gyerek. Keveset látogattak mert Győrből nehézkes volt a feljutás, akkoriban még autónk sem volt. Féltem és nem szerettem a kórházi szagokat és a teát. Ezek után sok éven át távol is tartottam magam ezektől. Aztán ennek a megpróbáltatásnak is vége lett, haza kerültem nagy nagy örömömre. Nem találtak semmit de azt tanácsolták legyen új ágyam, ágyneműm, hátha. Nem jött be, kb. 15 évesen egyszer csak kinőttem mint a kedvenc felsőmet. Aztán itt sokáig semmi konkrét élmény talán csak annyi, hogy akkora nagynak láttam abban az időben a nappalit, igaz tudtam körbe körbe bringázni miközben a dédapám olvasta a napi sajtót. Emlékszem egyedül jártam óvodába mert az ablakunkból szinte el lehetett látni odáig, így szemmel tudtak tartani az otthoniak míg odaérek. Boldog és vidám korszakra emlékezem. Nagy volt a család és ha összejöttek apám testvérei és egy csomó gyerek a nagyszüleimnél, akkor ott nagy volt a vidámság, és a gyermek kacaj beszínezte az égboltot. Sok sok mosolygós és békés szép emberre emlékszem. Jó erre az időszakra visszagondolni, béke és boldogság illata lengi körül a halvány emlékeket.

Iskolai évek

Aztán eljött az iskola ideje. Zenei általánosba kezdtem járni, ahová már Ági, a nálam négy évvel idősebb nővérem is járt. Ő már zongorázott és ez nekem is tetszett, sokat ültem mellette hallgattam és néha klimpíroztam egy kicsit.. Ének tanárnőm hamar meghallotta erősnek tűnő ám hihetetlen magas hangomat. Az énekórákon nagyon hangosan énekeltem, persze csak hogy vicces legyek és bosszantsam a tanárt, de ebből az lett, hogy benevezett egy népdaléneklési versenyre. Az országos döntőben szinte egyetlen fiúként aztán harmadik lettem, ami jó eredménynek tűnt és egyenes út vezetett az iskola énekkarában. A zongora tanulásomat is itt kezdtem bár Cica néni, aki a zongora tanárom volt, nem igazán gondolt tehetségesnek, és mindig hangot is adott ennek, javasolta szüleimnek hogy semmi képen ne zenei pályában gondolkodjanak velem kapcsolatban. Az is volt a gond, hogy nem szerettem kottát olvasni, ezért gyorsan megtanultam a darabot, majd hozzá is tettem a magamét, kicsit másképpen is játszottam, ahogy nekem tetszett. Hamar rátaláltam a könnyűzenére is és Omegától, LGT-n át egészen Vangelis dalokig leszedtem amit tudtam és boldogan játszottam otthon de ez mindig jól jött egy házibulin is. Nyolcadik előtt abbahagytam a zongora tanulást és egy váratlan húzással gépipari szakközépiskolában kötöttem ki. Még magam számára se teljesen világos ez hogy történt, de mivel a zongora nem ment úgy ahogy elvárták és nem is voltam valami jó tanuló, oda kellet mennem, ahol volt ismerősünk és biztos volt a felvétel. Anyukám fodrász volt, és kézenfekvő volt hogy szól az egyik vendégének, aki történetesen a gépipari igazgatóhelyettese volt, hogy segítse pályámat. Na valahogy így lettem, esztergályos, marós, köszörűs és fúrós tanuló. Szinte egyiket sem tudom pontosan kimondani hiszen gyerekkori beszédhibám, ami egy enyhe raccsolás, ezt nem teszi lehetővé. Mondjuk egy ilyen gótikus szájpadlással ez nem nagy kunct, főleg ha párosul egy kis prognát harapással. Na mindegy kikötöttem egy fiú osztályban, ami elég fura volt a zenei általános után, mert ott nagyon sok csaj között mozogtunk mi fiuk, illetve szinte tornából felmentett volt mindenki, mert senki nem vette komolyan a tornaórákat. Na most itt volt egy fiú osztály, szinte mindenki sportoló vagy legalábbis nagyon sokan. Én meg nem szeretek utolsó lenni, na volt mit behozni. Ekkor még egy kör futás is nehezemre esett. Ekkor kezdtem el sportolni, edzeni, futni, stb. Valahogy felzárkóztam sport terén is, és osztálytitkár lettem az amúgy rettenetes magatartásáról elhíresült osztályunknak. Ebben az időszakban kerültem életem első igazi zenekarába a Citrom együttesbe."